Vallási és egyéb megtévesztések, hazugságok

Keresztény vallás hazugságai

Keresztény vallás hazugságai

A keresztényekről megint

2022. december 13. - Mancshu

Keresztények előszeretettel használják érvként, hogy: “Tudja mindenki belül, hogy isten létezik”. Nos ha nem beszélnének róla nem is ismernéd még az “isten” szót sem. Ha nem léteznének templomok, egyházak, papok, fogalmad sem lenne erről az egész képzeletvilágról. A vallások keletkezése előtt élő emberek nem is tudhattak az "istenek" létezéséről, hisz senki nem beszélt nekik róluk, mert akkor még nem voltak kitalálva.

Régen karddal hirdették a vallásokat, most meg a szeretetről beszélnek. „Isten szeret téged” - mondják, de ezért a mai keresztény dumáért a múltban milliókat mészároltak le csak azért, mert nem akarták elfogadni ezt a hazugságot.

A keresztények az imáikban rendszeresen követelőznek az istenüknek. Uram, add meg, uram tedd meg ez vagy azt, uram gyógyítsd meg, uram segíts rajta, uram küldj neki anyagi áldást... stb. Ilyen és ehhez hasonló beszédekkel próbálják manipulálni az istenüket. Parancsolgatnak neki. Úgy beszélnek, mintha az istenük nem tudná ezeket a dolgokat. Az mondják, ő mindenható, mindent tud, mindent lát. Nos akkor azt is tudja mit kellene tennie és nem kellene őt emlékeztetni semmire, főleg nem kellene utasítgatni, hogy ezt meg azt tegye meg.

Ami bele van írva a bibliába azt alkalmazzák, ami nincs, azt kitalálják.

Az ellentmondásokat megmagyarázzák a saját elképzelésük szerint. Ez sima politika. Ha nem gyógyulsz meg akkor te vagy a hibás és nem „isten” aki persze megígérte, hogy meggyógyít. „Istent” soha nem hibáztatják semmiért, ő a tökéletesség, csak mi vagyunk tökéletlenek. Itt akkor felvetődik egy igen fontos kérdés.

A tökéletesség hogyan tud tökéletlent létre hozni?

Az egyértelmű ellentmondások a bibliai szövegekben a keresztények szerint nem ellentmondások. Szerintük teljesen mindegy, hogy egyik szövegben mást olvasnak ugyanarról a történetről mint a másikban, ők ezt nem tartják problémának. Megalkuvók és saját magukat csapják be. Azt mondják: Nem a körülmények a fontosak, hogy ki hol állt, vagy mit csinált, mit mondott, hanem az ami történt. Egy rendőrségi kihallgatáson is a különböző szemtanúk vallomásának egyezniük kell, hiszen ha nem egyezik, akkor a vallomás hiteltelenné válik.

A föld bolygó egyik vallása mögött sincs valós tartalom, csak hazugságok és csalások, de főleg a pénz és a hatalmaskodás a gyenge akaratú emberek fölött.

A bejegyzés trackback címe:

https://hamisvallas.blog.hu/api/trackback/id/tr3918001522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2022.12.14. 09:53:41

Isten és az Istenek születési és létezési helye az emberek agya. Ami persze hajszál pontosan megegyezik az ateizmus születési és létezési helyével. Bővebben: Isten létezésének a bizonyítékai?

Ez a tudományos vizsgálódás és tesztelés eredménye és azt túl sok tudós által és túl sok tudományi ágban cseng össze, tehát tény. Sorolok néhányat. Igen pszichológia, pszichiátria is, de ott van a etológia és azon belül a humán etológia, logika, biológia, neurológia, szociológia, történelem, irodalom, régészet, mitológia kutatás, memetika, pszichovirulógia, tudományfilozófia, fizika, kémia, szemantika, episztemológia, antropológia ... stb ...

Gyakorlatilag a teológia és néhány metafizikai filozófiai irányzat mond ennek csak ellen, de azok meg áltudományok
süti beállítások módosítása