Vallási és egyéb megtévesztések, hazugságok

Keresztény vallás hazugságai

Keresztény vallás hazugságai

Az „istenről”

2021. február 23. - Mancshu

Minden ember, aki valami maradandót alkotott, felfedezett, megtalált valamit, annak a neve fennmaradt az utókornak. Tudjuk, hogy Bell feltalálta a telefont, Stephenson a gőzmozdonyt, Robert Boyle felfedezte a hidrogént. No, de istennel mi a helyzet? Ki volt az aki megtalálta istent? Ki volt az az ember, aki megdönthetetlen bizonyítékkal rendelkezett a létezéséről? Ki volt az, aki valóságban találkozott vele, látta, hallotta, beszélt vele, megérintette?

Ki volt az, akinek a kijelentését teljes bizonyossággal el lehetne hinni? Ugye nem tudunk ilyen személyről. Isten létezésére az emberi történelem során senki, semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni. Egyetlen emberről sem tudunk, aki ezt megtette volna.

Tehát, ha esetleg lett volna valaki, aki bizonyosságot szerzett volna az isten létezéséről, még neki sem lehetne elhinni, hiszen ha valami létezik, azt minden embernek látnia, érzékelnie kellene, nem csak egynek, mert csak ebben az esetben lehetne valóságos dologról beszélni. Ahhoz, hogy bizonyíték legyen egy dolog mások számára, azt nem csak egy embernek kell tanúsítania, hisz egy ember tévedhet, de ha többen ugyanazt látják / hallják / érzékelik, akkor ott valaminek lennie kell. Azonban még ebben az esetben is kétséges lenne, hiszen össze is beszélhetnek, hogy elhitessék másokkal azt a dolgot. Példának az álmodást szoktam felhozni ebben az esetben, ami minden emberrel megtörténik, tehát ha valaki azt mondja egy másik embernek, hogy álmodott alvás közben, akkor az a másik ember tudja, hogy igazat beszélt, mert ő is szokott álmodni, tehát így lesz hiteles a dolog. De említhetném itt az éhséget, vagy a fáradtságot, mivel ezek minden emberrel megtörténnek.

De mi a helyzet “isten” esetében? A hívők szerint hinni kell benne. Nos, attól, hogy valamiben hisz valaki, az még nem válik valóra, akkor sem ha milliók hisznek egy adott istenben.

A keresztény vallás szerint csak abban az esetben tapasztalható meg isten létezése ha elkezdesz hinni benne. Akkor itt felvetődik egy igen fontos kérdés.

Aki először találkozott istennel, honnan tudta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy érzékelje? Honnan tudta azt, hogy hinni kell benne, mert csak akkor érzékelhető a jelenléte, amikor nem is tudott arról, hogy csak hit által érzékelhető?

De még itt is van egy probléma, maga a "hit" szó. Ez egy vallásos műszó, amit arra találtak ki, hogy mindenféle bizonyíték nélkül meggyőzzenek embereket nem létező dolgok, személyek, különböző lények létezéséről.

Ha isten létezne, arról tudnánk és megdönthetetlen bizonyítékaink lennének a létezésével kapcsolatban, de nincs semmi, csak az emberiség történelmében a több ezer különböző isten-legenda.

A bejegyzés trackback címe:

https://hamisvallas.blog.hu/api/trackback/id/tr10016436486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meg nem értett 2021.03.28. 20:10:59

"Isten létezésére az emberi történelem során senki, semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni." Az attól függ,mit értünk Isten alatt. Ha egy szakállas,bölcs embert,akkor nem. Ha egy transzcendens dolgot,amiből minden teremtődött, azt már inkább tudjuk. Én úgy érzem te a személyre gondolsz,talán ebben igazad van.
"A hívők szerint hinni kell benne. Nos, attól, hogy valamiben hisz valaki, az még nem válik valóra, akkor sem ha milliók hisznek egy adott istenben." Tulajdonképpen nem is a létezése az érdekes és fontos,hanem az emberek istenképzete,mert az viszont befolyásolja a hívőket. Befolyásolja a magukhoz és másokhoz fűződő viszonyukat,ami sokkal fontosabb,minthogy létezik e vagy sem.
"attól, hogy valamiben hisz valaki, az még nem válik valóra" A hit egy érzés bennünk, amely erőt ad, amely előre mutató a valóságban és szellemileg egyaránt. A hit, mint érzés, lélek általi bizakodás, remény, útmutatás, amely erőt ad az embernek. Nem csak abban lehet hinni ami létezik,abban is lehet amit szeretnénk,hogy létezzen,függetlenül attól,hogy létezik e. Mint írtam,sokkal fontosabb az,hogyan hiszünk valamiben. Ha például te elhiszed a Mózesi isten öldökléseit,akkor teljes mértékben hiszel az ilyen igazságszolgáltatásban,azaz ha jogosnak tartasz valamit,jogos a büntetés és a halál is. Ezt a logikát felhasználva,te is ilyen leszel.(bár furcsa,hogy az emberek legtöbbje elítéli a gyilkosságot,de akit tökéletesnek tartanak,mint Istent,tőle elfogadják.Ne ez baromság)
"Aki először találkozott istennel" Ezt felejtsed el,felesleges kérdés.Soha nem fogjuk ugyanis megtudni.
"a hit egy vallásos műszó, amit arra találtak ki, hogy mindenféle bizonyíték nélkül meggyőzzenek embereket nem létező dolgok, személyek, különböző lények létezéséről." Pontosan! Ha azt hiszed,te semmiben nem hiszel,akkor tévedsz. Mindenki hisz olyan dolgokban,ami bizonyíték nélküli. A hit arra viszont jó,hogy ha csodát várunk valamiben,legyen az gyógyulás,egy probléma megoldása,stb. Itt sem a hittel van a baj,hanem a hozzá kapcsolódó rendszerrel.Pl: hiszem,hogy Isten velem van és legyőzöm az ellenségem. Itt a baj az,hogy Isten mindenkivel van,nem csak veled.Isten nem részrehajló.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.02.26. 11:42:13

Az emberiség rengeteg dogmatikus Istent talált ki. A Tudományos Isten, azaz a reális definiálása valószínű hozzám lesz köthető. A kutatást és a bizonyítást a
Trükkös "Mém" - Túl Richard Dawkinson című szórakoztató tudományfilozófia esszében publikáltam e-könyv formátumban. Már az egész Földön elérhető, árusítják. ... de könyvtárakban is olvasható ingyenesen kutatás céljából.

Aki vásárolni akarja:
www.lira.hu/hu/ekonyv/tarsadalomtudomany-1/filozofia-1/trukkos-mem-tul-richard-dawkinson-ekonyv-epub-mobi

Aki csak kutatás céljából olvasni:
nektar.oszk.hu/hu/manifestation/3829301

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.02.26. 11:47:30

@Iván Gábor IGe:

Ja aki csak beleolvasgatna ... a 12 fejezetből 5 ide is fel van téve.

istenteszt.blog.hu/

Tudományos módszertanon átfuttatott "Isten"
Isten egyértelműen kívül fekszik a tudomány hatókörén?
Általános Isten meghatározása
Isten_definicioi
Anzelm istenérve, avagy az Isten egyenlő az Emberi Ostobasággal
süti beállítások módosítása