Egy vidéki település sportcsarnokában tartott a “főpásztor” egy konferenciának nevezett összejövetelt, ahová eljött egy meghívott külföldi “próféta” is a feleségével. A konferencia lényegében ugyanolyan alkalom volt, mint a többi és csak abban különbözött, hogy az adott környék gyülekezeti tagjai is eljöttek bérelt buszokkal vagy egyénileg és ezek általában 3-4 órán keresztül tartottak. Ilyenkor általában több száz ember jött össze, hogy a “főpásztort” hallgassák. A központi gyülekezetbe, Budapestre nem nagyon jártak fel a vidéki gyülekezetek és így alkalmuk volt látni és hallani a gyülekezet vezetőjét.

Először a “főpásztor” beszélt, majd átadta a mikrofont a külföldi szolgálónak. Ezt a szolgálót mindenki nagyon szerette, mert már többször járt Magyarországon és nagyon kedves ember volt, és a felesége is. Szinte “áldás” volt őket hallgatni a “főpásztor” után, aki szinte mindig ugyanarról beszélt: Meggyógyultál, megigazultál, áldott vagy, anyagilag is megáld az úr stb. stb. - de persze ezek a dolgok nem következtek be a valóságban.

A probléma az volt ezekkel a konferenciákkal, hogy 70-80 százalékban ott is a “főpásztor” kezében volt a mikrofon és nagyon kevés időt adott a vendégeknek, pedig ennek épp fordítva kellett volna lennie, hiszen illett volna a vendéget megtisztelni, ha már több ezer kilométert utazott, akkor ne csak 30 percet hallgassuk őt, hiszen a “főpásztort” minden héten hallhatjuk.

Szóval itt sem sok időt hagyott a vendégnek akinek öröm volt hallgatni a mondandóját és közben jól érezték magukat az emberek. Amikor újra elkezdett beszélni a “főpásztor”, abban nem volt köszönet. Szinte megfagyott a levegő a teremben. Valami oknál fogva elkezdte az egyik történelmi egyházat szidni. Szektának, ördögi egyháznak nevezte őket és fröcsögött a dühtől és a gyűlölettől a mondandója. Szerinte ez az egyház becsapja a hívőit és a pokolra juttatja őket, a vezetőjükre is mindenfélét mondott nem igazán szép szavakkal. Egyszer csak azt vettük észre, hogy az emberek a hátsó soroktól kezdve elkezdtek szállingózni kifelé a sportcsarnokból. Mire befejezte a mondandóját, már szinte csak a fele társaság maradt a teremben. Hát, mit mondjak, én is kimentem volna legszívesebben, de a hangosítást is én kezeltem és a zenéről is én gondoskodtam.

Az alkalom végén a “főpásztor” felesége odajött hozzám és a feleségemhez és szó szerint ezt mondta a férjéről: - Így nem lehet prédikálni! Így nem lehet prédikálni! Még ő is teljesen kiakadt azon ami történt.

Egyik ismerősünk is ott volt ezen az alkalmon, aki épp abból az egyházból jött ki és ő is fel volt háborodva ezen a “prédikáción”. Azt mondta, már nem sok tartotta, hogy ő is felkeljen és otthagyja ezt az alkalmat.

Kicsit még ez a történet ide tartozik. Ez akkor történt, amikor már a “főpásztor” gyülekezetétől való végleges távozáson gondolkodtunk. Volt egy nagyon kedves pásztor házaspár barátunk, akik a Budapesti központi gyülekezetbe jártak és ők is látták azokat a problémákat amiket mi és szinte egy véleményen voltak velünk. Mi ekkor már egyre ritkábban jártunk az alkalmakra. Sokat beszélgettünk velük telefonon is és megkérdeztük tőlük milyen volt a vasárnapi alkalom. A válaszuk ez volt: - Menekültünk.

...és ez a házaspár még mindig abba a gyülekezetbe jár. No komment.